Az étrend-kiegészítők forgalmazásával kapcsolatos visszásságokról az Indexen jelent meg cikk, mi pedig több évtizedes tapasztalataink alapján 5 pontban foglaltuk össze, hogy mire érdemes odafigyelni vásárlásukkor.
5 dolog, amire érdemes odafigyelni étrend-kiegészítő vásárlásakor
Az Index Tudomány rovatában megjelent cikkének egyik legerősebb állítása az, hogy a hazai hatóságok gyakorlatilag tehetetlenek az olyan "csodaszerek" forgalmazóival szemben, melyeket külföldön bejegyzett, zavaros hátterű cégek árusítanak a világhálón. Silány minőségű és gyakran az egészségre kifejezetten veszélyes, étrend-kiegészítőnek titulált termékek erőszakos hirdetéseibe botlunk nap mint nap. Áltudományos eredményekre, szélhámos guruk kinyilatkoztatásaira hivatkozva ígérnek csodát, a megrendült egészségű, esetleg túlsúlyos emberek reményeivel visszaélve. Az évi 30 milliárd forintos forgalmú hazai és 37 milliárd dolláros amerikai piacon egyre nehezebb tisztán látni. Ehhez kívánunk segítséget nyújtani pontokba szedett rövid összefoglalónkkal, melyből kiderül, hogy mire érdemes odafigyelni étrend-kiegészítő vásárlásakor.

1. Weblap

A legtöbbször az Interneten találkozhatunk fantasztikus állapotjavulást ígérő, csak a mai napon akciós árú termékekkel, melyeket nem ritkán rossz magyarsággal (vagy fordítóprogrammal) megírt szövegekkel hirdetnek. Jobb esetben dörzsölt profik által szerkesztett, sokat ígérő marketing-szöveg igyekszik az azonnali vásárlásra rávenni a látogatót. Az úgynevezett stockfotókon, vagyis képügynökségek adatbázisából származó képeken egészségtől sugárzó, sikeres emberek láthatóak, akik az adott terméknek köszönhetik kiváló állapotukat. A fogyasztószereket hirdető oldalakon elég ijesztő és hihetetlen előtte-utána fotókkal igyekeznek bizonyítani a kiváló hatást. Gyakran már sikeres, a piacon bizonyított termékek leírását, érvrendszerét szinte szó szerint lemásolva próbálnak meg a "csodaszerek" forgalmazói minél nagyobb haszonra szert tenni. Érdemes tehát a hitelességnek némi internetes kutakodással utánajárni, legyen bármilyen megnyerő és lehengerlő is a honlap!

2. A forgalmazó cég

Ha a Kapcsolat menüpont alatt csak egy e-mail cím és egy telefonszám található, az mindenképpen gyanúra ad okot, mint ahogy az is, ha csak a megrendeléskor derül ki, hogy valamilyen külföldi - a legtöbbször szlovákiai - cég az eladó. Természetesen nem minden szlovák cég szélhámos, de sokan az adóoptimalizálás és a magyar szakhatóságok ellenőrzéseinek elkerülése miatt innen terítik árujukat. Jobb esetben magyar cég is lehet a forgalmazó, de érdemes utánajárni, hogy rendelkeznek-e valódi telephellyel, esetleg mintabolttal és vezetékes telefonos ügyfélszolgálattal. Sajnos gyakoriak a minimális befektetéssel, egy "csodaszer" vagy hálózat felfuttatására alapított garázscégek, melyeket az első komolyabb büntetés után tulajdonosaik bedöntenek, hogy aztán egy új cégben folytassák tevékenységüket. Érdemes tehát a cégek alapítási idejének, a működésükkel kapcsolatos híreknek és esetleges büntetéseiknek is utánajárni.

3. A hatóanyagok

Az étrend-kiegészítő a hagyományos étrend kiegészítését szolgáló olyan élelmiszer, amely koncentrált formában tartalmaz tápanyagokat vagy egyéb táplálkozási vagy élettani hatással rendelkező anyagokat. Ezek nagy része tudományosan igazolt, az illetékes szakhatóságok által elismert hatással rendelkezik és széleskörű szakirodalom igazolja hatásukat. Ugyanakkor mindig feltűnnek ügyeletes "csodaszerek", melyek valamilyen vadonatúj, tudományosan nem igazolt hatású alapanyagból készülnek, melyhez gyakran legenda is társul (pl. a piréziai sámánok elfeledett gyógymódja vagy X. Y. professzor forradalmian új felfedezése). Kezeljük fenntartásokkal ezeket a fantasztikus történeteket és tájékozódjunk alaposan, mielőtt hirtelen felindulásból megvásárolnánk az ügyeletes csodaszert!

4. Tudományos háttér

Az előző pontban már szóba került a tudományos háttér, vagyis az, hogy milyen kutatók, orvosok, természetgyógyászok ajánlják az adott étrend-kiegészítőt. E téren is kreatívak a nyerészkedni akarók: ha kell, stockfotókkal mutatják be X.Y. professzort, az N. egyetem kutatóját, aki hitelesíteni hivatott az adott terméket. Természetesen, mint minden hasonló színvonalú ügyeskedés, egy egyszerű Google-kereséssel ez is könnyen leleplezhető. A komoly étrend-kiegészítőknek komoly szakértői vannak, akik jól dokumentáltan és szakmai hitelességük birtokában ajánlják azokat.

5. Fogyasztói tapasztalatok

Mint minden terméknél, az étrend-kiegészítőknél is a fogyasztók mondják ki a végső ítéletet és ennek egyre inkább hangot is adnak a különböző internetes fórumokon, melyeket érdemes figyelemmel követni. A szponzorált trollok által generált és a forgalmazók által szerkesztett önfényező tartalom ("István, 46 éves, Budapest: Nagyon jó ez a kapszula, másoknak is ajánlom!") könnyen felismerhető, ha pedig valódi emberek hozzászólásait olvashatjuk, esetleg a környezetünkben érdeklődünk, az mindenképpen segít a felelős fogyasztói döntés meghozatalában.

Ha tehát erre az öt pontra - weblap, forgalmazó, hatóanyagok, tudományos háttér, fogyasztói tapasztalatok - odafigyelünk az étrend-kiegészítők vásárlásánál, sok kellemetlen csalódástól kímélhetjük meg magunkat. Mielőtt azt hinné bárki, hogy ez a cikk a Golden Yacca termékek felmagasztalására és mások leminősítésére íródott, leszögezzük, hogy számos kiváló minőségű, hiteles forgalmazói és szakmai hátterű étrend-kiegészítő van a magyar piacon. Nyugodt szívvel és megalapozottan állíthatjuk viszont, hogy a Golden Yacca termékcsalád egy közülük. Legfőbb érveink az éveink: immár több mint negyedszázada vagyunk jelen a magyar piacon, ahol a rohamosan növekvő presztízsű természetgyógyászat által közvetített ismeretanyag és szemlélet óriási keresletet generált az egészséges életmódot támogató termékek iránt. Kérészéletű, gyors gyógyulást és meggazdagodást ígérő "csodaszerek" és a forgalmazásukra szerveződő hálózatok, cégek tűnnek fel (és el...) évről évre, de az EGYM Vital Center minden piaci vihar közepette őrzi eredeti értékeit: a minőséget és a hitelességet. A valódi siker és a tartós piaci jelenlét záloga a jó szándék: csak értékes és hasznos termékeket kínálunk, a hozzájuk kapcsolódó tudással együtt, és mindezt tisztességes, megfizethető áron.
forrás: http://index.hu/tudomany/2017/10/09/itt_a_hydroaqua_9000_vizkoncentratum_az_egeszseg_zaloga/